Bemutatkozás

Hollósi Kristóf vagyok, 1987-ben születtem Kapuváron. A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomáztam alkalmazott közgazdaságtan alapszakon 2009-ben, majd nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterszakon 2011-ben. 2014-ben Mérlegképes könyvelő szakképesítést is szereztem.

2012 elején kezdtem el foglalkozni pályázatírással az ország egyik legnagyobb pályázati tanácsadó cégénél és közel 100 pályázat elkészítésében vettem részt (a munkahelyi képzésektől kezdve, az eszközbeszerzésen, telephelyfejlesztésen keresztül a kutatás-fejlesztésig, a pár millióstól a több százmilliósig). Emellett számos üzleti tervet is készítettem.

2014-ben jómagam is egy pályázat segítségét vettem igénybe vállalkozásom elindításához (TÁMOP-2.3.6.B-12/1. – Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban), így már a pályázók szemszögéből is volt alkalmam megismerni a pályázás, projekt megvalósítás folyamatát.

Saját Pályázat

2014 őszén 2,89 millió forint támogatást nyertem el az Európai Unió támogatásával megvalósuló A vállalkozói tevékenység indítása Hollósi Kristóf egyéni vállalkozónál” című pályázatommal. A projekt célja a 2014 nyarán indult vállalkozásom sikeres működéséhez szükséges feltételek megteremtése volt.

Hollósi Kristóf egyéni vállalkozóként ”A Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban” (TÁMOP-2.3.6.B-12/1) című pályázat keretében nyertem el 2,89 millió forint támogatást 3,21 millió forintos összköltségű projektemre. A projekt megvalósítása 2014. november 1-én kezdődött el, fizikai befejezése 2014. április 30-án esedékes. A támogatásnak köszönhetően meg tudtam valósítani a vállalkozás tevékenységének elindításához szükséges fejlesztéseket. A projekt megvalósítása előtt, a fiatalok vállalkozóvá válását támogató program „A komponensének” keretében, lehetőségem volt részt venni egy tanfolyamon, amelynek célja a vállalkozáshoz szükséges ismeretek átadása volt.

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt során Kapuváron az Esterházy Pál sétány 1. 3/5. szám alatt irodahelyiséget bérlek és alakítok ki. Az irodát berendezem bútorokkal (asztalok, székek, polcok) valamint korszerű informatikai eszközöket szerzek be (asztali számítógép, laptop, multifunkcionális nyomtató, szerver). Az eszközbeszerzések a munkavégzés fizikai feltételeinek megteremtéséhez szükségesek. A projekt ideje alatt napi 8 órás munkaidőben szakmai megvalósítót foglalkoztatok. Az ügyfélszerzés megkönnyítése érdekében marketing és stratégiai tanácsadást veszek igénybe, illetve a honlapom is elkészül a projekt részeként. A honlap és rajta keresztül a szolgáltatásaim elérést internetes (Google AdWords) hirdetésekkel is támogatom.